A cégalapítás és székhelyszolgáltatás szakértői.

Szponzorált tartalom

betéti társaság alapítása

betéti társaság alapítása

A családom és a barátaim nagyon jól tudják rólam, hogy nem szoktam bulit tartani semmilyen alkalomból, csak kb. 5-10 évente (például azért sem, mert többeknek akkor van a szülinapja, mint nekem), de idén nyáron két, számomra mérföldkőnek számító esemény is lesz, amit szeretnék megünnepelni a szeretteimmel együtt. Az első a diplomaosztóm – az ünnepséget követően egy ebédre szeretném majd meghívni a családot. A másik, számomra izgalmasabb esemény, hogy nyáron betöltöm a 25. életévemet. A szerencse úgy hozta, hogy a napja pont szombatra esik, ezért aznap lenne majd egy délutántól tartó mulatság. Nagy lakomával tervezem megvendégelni a társaságot, a családom mellett sok kedves barátom is ott lesz majd, 30 emberre számítok nagyjából.

Közben a családi cég is elindul lassan, még az előkészítési folyamatnál tart. Én ebből egyelőre nem veszem ki a részem, csak látom a fejleményeket, így hallottam például a topcegalapitas.eu oldalról, korábban nem találkoztam vele. Épp ezért gondoltam, hogy másoknak is hasznos lehet, ha megosztom ezt az infót, én ugyanis nem tudtam, hogy székhelyszolgáltatáshoz és betéti társaság alapításához is ilyen jellegű, teljes körű segítséget lehet kérni. A betéti társaság alapítása tehát az egyik opció a cégalapításnál, de gondolkozhatunk kft-ben is, a topcegalapitas.eu mindkettővel kapcsolatban tud nekünk segíteni.

A székhelyszolgáltatás pedig különösen izgalmas témakör számomra: ugyanis jóval sokrétűbb ez az egész, mint azt valaha gondoltam. Egyrészt már maga a helyszín megválasztása is fontos kérdés: például egy budapesti cím sokaknak imponálhat, sőt maga a konkrét helyszín is sugallhat exkluzivitást, profizmust, ami nyilván nem elhanyagolható szempont bizonyos – vagy inkább bármilyen – jellegű, profilú cég esetében. A másik opció, amit a topcegalapitas.eu kínál, nem más, mint az újlengyeli székhely. Ha még nem hallottál Újlengyelről, semmi probléma: hosszasan megismerheted az előnyeit a weboldal segítségével. Ezt a települést azért érdemes megjegyezni, mert jelentős összeget spórolhat meg az, aki itt választ székhelyet: ugyanis itt nem kell iparűzési adót fizetni. Pesthez közeli hely egyébként, tehát egyszerűen megközelíthető a fővárosból, másrészt népszerű székhelynek számít.

Érdemes tehát mérlegelni a különböző előnyöket – csakúgy, mint a betéti társaság alapítását –, amiben persze a szakértők is a segítségünkre lesznek, ha igénybe vesszük a szolgáltatásukat, de akár már a honlapon olvasottak alapján is végiggondolhatjuk a lehetőségeinket.